Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Közbeszerzési Döntőbizottság is úgy látta, hogy szabálytalanul osztottak szét több milliárd forint közpénzt a jegybank alapítványai. Meg is büntették őket ezért, de mivel ők maguk fordultak a testülethez vizsgálatot kérve, csak kétszázezer forint büntetést kaptak – írja az Index.
Döntött a Közbeszerzési Döntőbizottság a jegybanki alapítványok ügyében: az alapítványok által kért vizsgálat eredménye szerint szabálytalanul, közbeszerzés nélkül osztottak szét több milliárd forint közpénzt – írja az Index. Azután kértek vizsgálatot az alapítványok, hogy az Alkotmánybíróság úgy döntött: nem veszíti el „közpénz jellegét” a jegybank vagyona, mikor az alapítványokhoz kerül, ezért ki kell adni a költésekről őrzött adatokat..
A Közbeszerzési Döntőbizottság kétszázezer forintra büntette az alapítványokat. Az indoklás szerint azért ilyen alacsony az összeg, mert a szervezetek maguk kérték a vizsgálatot. A jegybanki alapítványok költéseiről például itt írtunk bővebben.